mol

2018. december 06. 17:21 | Portfolio

Nagyon csúnya, ami ma a tőzsdéken történik

Nagyot estek ma az európai és az amerikai tőzsdék, a világ vezető részvényindexei 2-4 százalékkal kerültek lejjebb, most éppen attól kell félni, hogy elmérgesedik a helyzet az Egyesült Államok és Kína között, ami miatt nem lesz érdemi kereskedelmi megállapodás. A magyar tőzsde is 2,3 százalékos eséssel zárta a csütörtöki kereskedést.

Fontosabb részletek

  • A befektetők alapvetően már hónapok óta a kereskedelmi háború elmélyülése miatt aggódnak, ehhez most új adalék a kínai Huawei Technologies pénzügyi igazgatójának letartóztatása, ami miatt a piaci szereplők attól tartanak, hogy elmérgesedik a amerikai-kínai viszony.
  • Az olajáresés is felvet azzal kapcsolatban kérdéseket, hogy mennyire van jó állapotban a világgazdaság. Az olajárra egyébként ezzel szemben inkább az OPEC-országok közötti megállapodás vagy annak hiánya hat, ma kezdődött Bécsben a legnagyobb olajkitermelők részvételével az a két napos ülés, amelyen megállapodás születhet a kitermelés további korlátozásáról, amely valamelyest stabilizálhatja az olaj árát. Onnan egyébként egyelőre olyan hírek érkeztek, hogy a vártnál kisebb lenne a kitermelés csökkentésének mértéke, erre esett nagyot az olaj ára.
  • Eközben a befektetők amerikai állampapírba menekülnek, a 10 éves államkötvények hozama 2,86 százalékra esett, miközben kedden még 2,92 százalékon állt.
  • Több részvényindex is több havi/több éves mélypontra esett, a német DAX és a brit FTSE például 2016 decemberében állt olyan szinten, mint ma, a francia CAC tavaly áprilisi szintre zuhant. Több részvényindexben fontos szintek estek el. A DAX-ban egyénként a mai eséssel elkezdődött a bear market, amelynek definíciója a 20 százalkos esés, ugyanis a január végi csúcshoz képest már több mint 20 százalékkal került lejjebb a német index értéke.
  • Sokan a kereskedési algoritmusok működésével magyarázzák a hirtelen tőzsdei eséseket, mint a mostanit is. A "robotok" ugyanis az amerikai tőzsdei forgalomnak már közel 80 százalékát adják, a trendeket erősítik, például lefelé is, mint ma, főként akkor, amikor fontos szintek törnek.

2018. december 06. 16:56 | Portfolio

Történelmi csúcsáról fordult le az OTP

Esnek az európai tőzsdék csütörtökön, miután a befektetőket a globális növekedési kilátások romlása mellett az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának lehetséges kiéleződése aggasztja. A magyar tőzsde is esik, a hazai blue chipek közül az OTP és a Richter teljesít a leggyengébben, azonban a BUX komponensei közül a Rába és a Waberer's árfolyama is emelkedik ma.

Elektromos töltőket telepít Magyarországon a cseh energiaóriás

2018. december 06. 10:24 | Portfolio

Elektromos töltőket telepít Magyarországon a cseh energiaóriás

Magyarországon telepítene elektromosautó-töltőket a CEZ cseh energetikai vállalatcsoport. A társaság első ütemben a hazai piacra fókuszál, majd azon országokban is bővíteni kívánja az e-töltői hálózatát, ahol már jelen van, így Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is. A gyorsabb növekedés érdekében akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak, idézte a Reuters Tomas Chmeliket, a vállalat tiszta technológiák divíziójának vezetőjét.

2018. december 06. 08:29 | Portfolio

Módosul a Mol munkavállalói részvényprogramja

A Mol igazgatósága arról döntött, hogy a 2018 novemberében módosított, a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvénynek való megfelelés érdekében megváltoztatja a Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezet finanszírozási folyamatát.

2018. december 05. 08:26 | Portfolio

Mol-célárat emelt az HSBC

Az HSBC 2700 forintról 3100 forintra emelte a Mol-részvényre vonatkozó 12 hónapos célárat, a bank tartásra ajánlja a papírt.

2018. december 04. 18:12 | Portfolio

Történelmi csúcson zárt az OTP

Nyugat-Európában egyértelműen halványult a kereskedelmi háborús tűzszünet okozta optimizmus: a német, a francia és az angol tőzsde értéke egyaránt csökkent. Az Egyesült Államokban is az eladók diktálnak, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is veszített értékéből. A magyar tőzsdén viszont kifejezetten jó volt a hangulat, az összes hazai blue chip erősödött, az OTP Bank papírjai pedig történelmi csúcson zártak.

2018. december 03. 17:28 | Portfolio

A történelmi csúcsa közelében zárta a hétfői kereskedést az OTP

A hét első napján felpattantak az ázsiai tőzsdék, miután a befektetők kedvezően fogadták a hétvégi, G20-as csúcs eredményeit, miután a G20-as csúcstalálkozón Donald Trump beleegyezett abba, hogy az új, 25 százalékos vámtarifák bevezetését 90 napra felfüggesztik a mintegy 200 milliárd dollárnyi kínai árura. A távol-keleti börzék erősödése után az európai tőzsdék is emelkedtek, a kedvező hangulatban a hazai részvényindex is erősödött, míg az OTP a mai emelkedésével megközelítette a január végi, történelmi csúcsát.

2018. december 03. 17:02 | MTI

Orbán Viktornak markáns véleménye van a Molról és az INA-ról

Nem ismerek olyan gazdasági ügyet, amelynek az értéke meghaladná a magyarok és a horvátok 800 éves barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Zágrábban, miután hivatalos látogatása során megbeszélést folytatott Andrej Plenkovic horvát kormányfővel. A Mol-INA-ügyben Orbán Viktor kérdésre azt mondta, Magyarország ezt kizárólagos vállalati ügynek tekinti. Szerinte "ami nem megy, azt nem kell erőltetni".

2018. december 03. 10:02 | Portfolio

Mol részvényeket hívott le a társaság egyik igazgatója

A Mol szombati tájékoztatása szerint Berislav Gaso, a Mol-csoport Kutatás és Termelés üzletágának ügyvezető igazgatója a társaság részvényopciós programja keretében 59 744 darab Mol-részvényt hívott le csütörtökön.

2018. december 02. 19:45 | Portfolio

Nem állnánk annak az erőnek az útjában, ami a Richter piacán elszabadult

Megnéztük, hogy a hazai blue chipek grafikonjai alapján mire érdemes figyelni az előttünk álló héten. Annyit már most elárulhatunk, hogy a Richter emelkedése előtt jelentős tér nyílt meg, míg a Magyar Telekomnak fontos ellenállást kell leküzdenie, ha folytatni akarja a korábbi hetek menetelését.

2018. november 29. 21:44 | Portfolio

Vételi jogot gyakorolt a Mol egyik igazgatója

Horváth Ferenc, a Mol-csoport downstream üzletág ügyvezető igazgatója november 28-án a hosszú távú ösztönző részvényopciós program keretében pénzügyi elszámolásos vételi jogot gyakorolt a társaság törzsrészvényeire vonatkozóan.

2018. november 28. 17:29 | MTI

Romlottak az európai nagyvállalati vezetők várakozásai

Jelentősen visszaestek a kontinens nagyvállalati vezetőinek következő hat hónapra vonatkozó üzleti várakozásai a Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT) tagjainak visszajelzéseiből készült ipari bizalmi index (ICI) alapján az előző felmérés eredményéhez képest.

2018. november 28. 17:21 | Portfolio

Mérsékelt emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést a BUX

Az ázsiai tőzsdék emelkedése után az európai részvényindexek is erősödéssel indították a hét harmadik napját, a szerdai kereskedés második felében azonban elfogyott a lendület, miután a befektetők kivártak a közelgő G20-as csúcs előtt. A magyar tőzsde végül mérsékelt emelkedéssel zárta a hét harmadik napját, míg a blue chipek felemásan teljesítettek.

2018. november 28. 14:01 | MTI

Díjazták a Molt Londonban

A Mol-csoportot választotta az év energiaipari vállalatának a közepes piaci tőkeértékű kategóriában a Petroleum Economist.

2018. november 27. 17:20 | Portfolio

Minimális emelkedéssel fejezte be a napot a magyar tőzsde

Borús hangulatban telt a hét második napja az európai tőzsdéken, miután a Donald Trump hétfői nyilatkozata ismét felerősítette a kereskedelmi háborús aggodalmakat. A magyar tőzsde a nap első felének mérsékelt mínuszai után délután emelkedéssel próbálkozott meg, bár a keddi piaczárásra végül elfogyott a lendület és a BUX minimális, 3 pontos pluszban zárta a napot, a hazai blue chipek pedig felemásan teljesítettek.

2018. november 26. 18:10 | Portfolio

Opciós ügylet zárult le az ING és a Mol közt

33 740 338 darab Mol törzsrészvényt szerzett meg a holland székhelyű ING egy opciós megállapodás keretein belül, a két társaság közt egy újabb ügylet köttetett 2 097 955 részvényről - számol be a Mol a BÉT-re eljuttatott közleményében.

2018. november 26. 17:14 | Portfolio

Hétfőn szárnyalt az Opus és a Konzum

Az ázsiai tőzsdék emelkedtek a hét első napján, az európai részvényindexek is emelkednek hétfőn, miután a befektetők a Brexit megállapodás részletei mellett az olasz költségvetés helyzetével kapcsolatos, pozitív politikusi nyilatkozatokra figyeltek, míg a BUX mindemellett mérsékelt pluszban zárt. A tengerentúli tőzsdék emelkedtek a hétfői kereskedés első felében.

2018. november 25. 20:05 | Portfolio

Kulcsfontosságú szint közelébe érkezett meg a Magyar Telekom

Izgalmas hetet tudhat maga mögött a hazai részvényindex, a magyar blue chipek technikai képe alapján a mozgalmas folytatás is garantált, miután a Magyar Telekom árfolyama fontos szint közelében jár, míg az OTP esetében sem kizárható a csúcstámadás lehetősége. Megnéztük, hogy a magyar blue chipek esetében mire érdemes majd figyelni az előttünk álló néhány nap folyamán.

2018. november 23. 19:01 | Portfolio

Eséssel zárta a hét utolsó utolsó napját a BUX

A japán tőzsde zárva tartott a hét utolsó napján, míg a kínai tőzsdék lejjebb kerültek, az európai tőzsdék mindemellett erősödtek ma délelőtt, bár a pénteki kereskedés második felében a kontinens részvényindexei felemásan teljesítettek, míg az olajár nagyot esett a péntek délután. A magyar tőzsde eséssel zárta a hét utolsó napját, a blue chipek kivétel nélkül eséssel fejezték be a pénteki kereskedést.

2018. november 22. 17:20 | Portfolio

Hasított a Magyar Telekom

Az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű az irány csütörtökön, az európai tőzsdék mérsékelt mínuszbn járnak, míg az amerikai tőzsdék ma a Hálaadás ünnepe miatt zárva tartanak majd. A magyar tőzsde végül erősödéssel zárta a kereskedést, a hazai blue chipek közül a Magyar Telekom és a Mol teljesített a legjobban.

Részletes keresés